Ősállapot

Vettünk egy dia- és filmszkennert, hogy a régi diákat, negatívokat megmentsük az utókornak, mielőtt még teljesen kifakulnának. Ráadásul volt még egy pár tekercs diánk a filmes korszak legvégéről, amit már nem sikerült bekereteznünk, mert annyira kiment addigra a dia a divatból, hogy nem sikerült diakeretet kapnunk, csak valami elképesztő áron. Most ezek a diák is digitalizálva lettek és nagy meglepetésemre az egyik diafilm tele van a házról készült képekkel, abban az állapotban, ahogy először megláttuk Őt, már mint tulajdonosok. Azóta többször is megnéztem ezeket a képeket és tényleg nem értem, hogy voltunk képesek megvenni egy ilyen állapotú házat? Ma persze már élvezzük a döntés következményeit és örülünk neki, hogy mégiscsak így történt, de az biztos, hogy a most nem vágnék bele. Még szerencse, hogy akkor belevágtunk.

2001. szeptember

Akkor kezdjük. Olyan sorrendben mutatom a képeket, ahogy beléptünk az utcáról.

Kép a kapu felől. Még megvan a régi tornácajtó, mint minden fa, ez is munkásőr-szürkére festve. És még megvan az előkertben a fenyőfa, amúgy az előkert pedig akácerdő:

A ház az udvar felől. A kert egy hatalmas akác- és csalándzsumbuj:

A tornác. Ez még elég tisztességes állapotban van, nemde? Ám az látszik, hogy a hátsó ablakról hiányzik a külső ablaktábla. Az pedig nem látszik, hogy a belső be van verve:

És akkor lépjünk be a házba. A konyha jobb hátsó sarka. Ez az ágy még ma is megvan (az összes többit elégettük), illetve az ágyon heverő konyhai edényeknek egy jó része is. A figyelmes szemlélő meglátja köztük a pöttyös bögrémet, aminek letört a füle. Itt a lámpaernyő a zománcos tányér, amiből végül sikeresen kutattunk föl még annyit, amennyire szükségünk lett. A konyha volt az egyetlen kőpadlós helyiség, az szobák földpadlósak voltak. És a konyhában is, mint mindenhol a házban, a látható fafödémet eltakarták ezzel az ocsmány farostlemezzel:

A konyha bal hátsó sarka a kemencével, amit soha nem használtunk, később el is bontottuk:

Amiért elbontottuk: a kemence beomlott kéménye a padláson:

Az utcai szoba. Itt állt a sparhelt, amit nagyon sokáig használtunk még, persze nem a szobában, hanem a konyhában. Valószínűleg itt a szobában használták az elődök és be volt kötve a kéménybe, azért lógott fölötte az a szárítókötél. A lámpabúrát és azt a falvédőt hagy ne minősítsem. Az is látszik a képen, hogy festéskor semmit sem szedtek le a falról, a szekrényeket sem húzták el, egyszerűen csak körbefestették. Ott a folt helyén egy kép lóghatott régen:

A hátsó szoba, a fal rendesen megrepedve, ezt az a falrész, amit később elbontottunk. Az a csík, ami a hátsó falon fölül látszik, nem festett, hanem egy hosszú vasrúd, ami összetartotta a ház hátulját:

Lépjünk ki újra az udvarra és menjünk hátrébb. A ház mögött, egy fél emelettel mélyebben következett a nyári konyha, de a két épület között volt egy nagyon keskeny helyiség, nem tudjuk, mi célt szolgált:

A nyári konyha belülről. Az építész azt tanácsolta, bontsuk le. Most már értem, miért:

A nyári konyhában volt a borospince lejárata. Ezt a pincét megmentettük, ma itt lógnak a füstölt sonkák és szalonnák. A polc még ma is megvan:

A nyári konyha mögött az istálló, már félig összedőlve:

Az istálló szomszéd felőli fala, erősen megdőlve:

A ház és a nyári konyha találkozása a szomszéd felől nézve. A házon az a nagy függőleges fekete izé tartotta kívülről azt a vasrudat, ami belül fogta össze a hátsó szobát: